Tűzvédelmi szabályzat elkészítésének határértékei:
Az 1996. évi XXXI. Törvény 19. § előírásai szerint:
Az gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyek, jogi személyek kötelesek a munkavállalóik, továbbá a munkavégzésben részt vevő családtagjaik részére elérhetővé tenni a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által rendeletben közzétett, általános tűzvédelmi szabályzatot (a továbbiakban: általános tűzvédelmi szabályzat).
(3) Az (1) bekezdésben felsoroltaknak a tűzvédelem biztosításáról megfelelő szervezettel, tűzvédelmi szakképesítéssel rendelkező személlyel, illetve szolgáltatás igénybevételével kell gondoskodniuk, ha
a) fokozottan tűz- vagy robbanásveszélyes osztályba tartozó anyagot állítanak elő, dolgoznak fel, tárolnak és az egy telephelyen előállított, feldolgozott, tárolt anyag együttes, egyidejű mennyisége meghaladja az 1000 kg vagy liter mennyiséget,
b) mérsékelten tűzveszélyes osztályba tartozó anyagot, terméket tárolnak és az egy telephelyen a szabadtéri és az épületen belüli tárolásra szolgáló összesített alapterület meghaladja az 1000 m2-t, vagy
d) olyan épületrészt, épületet üzemeltetnek, bérelnek,
da) amelyben tömegtartózkodásra szolgáló helyiség található,
db) amely összesített befogadóképessége meghaladja az 500 főt, vagy
dc) amelyben menekülésben korlátozott személyek elhelyezése, ellátása, kezelése, nevelése, oktatása, gondozása történik és e személyek egyidejű létszáma meghaladja a 20 főt.
KI KÉSZÍTHETI EL A TŰZVÉDELMI DOKUMENTUMOKAT?
A 9/2015. (III. 25.) BM rendelet által meghatározottak szerint:
A Szabályzat és az ezen alapuló oktatási anyag, menekülési terv, menekülési térkép elkészítése szaktevékenység, csak a megfelelő minősítéssel rendelkező személy készítheti el azt az adott létesítményhez.
A Tűzvédelmi Megbízott ehhez megfelelő (9/2015 III. 25 BM rendelet, 1. mellékletének 4.3.1 pontja szerint) felsőszintű szakképesítéssel rendelkezik.
HA NEM BIZTOS A DOLGÁBAN, E-MAILBEN NYUGODTAN ÉRDEKLŐDHET, MIT SZÜKSÉGES ELKÉSZÍTENI AZ ÖN ÉPÜLETÉHEZ/TELEPHELYÉHEZ
A szabályzat mellékletét kell képeznie az elkészített térképnek. A legfrissebb, 2021.07.15.-e óta hatályos „Kiürítési Tűzvédelmi Műszaki Irányelv” alapján meghatározottak szerint, a megfelelő magasságban (120-160 cm) kell kihelyezni azt az épület különböző pontjára / pontjaira a menekülési térképet.
A 30/1996 (XII. 6.) BM rendelet a 4. § (1).-ben a következő esetekben kötelezi - az alábbi tényezők megvalósulása esetén - a gazdálkodó szervet a dokumentum elkészíttetésére, mely a szabályzat részét képzi:
Tűzriadó Terv Gyakorlása
(4) * A Tűzriadó Tervben foglaltak végrehajtását szükség szerint, de legalább évente az érintettekkel gyakoroltatni, annak eredményét értékelni és azt írásban rögzíteni kell. A gyakorlat során tapasztalt hibák, hiányosságok megszüntetésére 15 napon belül írásban intézkedni kell. A tervezett gyakorlatról annak időpontja előtt legalább 15 nappal, továbbá a gyakorlat bejelentett időpontjával kapcsolatos változásról a tűzvédelmi hatóságot értesíteni kell.
Tűzriadó Terv gyakorlásának megszervezéséről, a gyakorlat esetén feltárt hiányosságok megszűntetéséről való intézkedések kidolgozásáról a Tűzvédelmi megbízott gondoskodik.
Az Ön cégénél magvalósuló Tűzvédelmi irányítási rendszer változása és/vagy jogszabályok változása esetén frissítjük az Ön létesítményében hatályos Tűzriadó Tervet.
A Tűzriadó Terv tartalmát a 30/ 1996 (XII. 6.) BM rendelet határozza meg:
Tartalmaznia kell:
El kell készíttetni minden tűzvédelmi dokumentum készítésére kötelezett létesítményhez.
30/1996 (XII. 6.) BM rendelet 2§ (2) ,,A Szabályzatban foglaltakat a munkáltató a munkavállalókkal köteles ismertetni... Az oktatás megtörténtét oktatási naplóban kell rögzíteni, és azt ... munkavállalónként azonosíthatóan igazolni kell.”
A Tűzvédelmi Megbízott célja nem csak a jogszabályok elvárásainak való megfelelés biztosítása, hanem a Tűz elleni védekezés rendszerének tényleges érvényre juttatása. Ezért gyakorlatias oktatási anyagot készít a Munkavállalók, és külön rövidített oktatási anyagot az épület területén tartózkodó látogatók számára is!
Tűzvédelmi oktatás ciklusideje:
Jogszabályi előírás, hogy a Tűzvédelmi Szabályzat és a Tűzvédelmi Terv illetve Tűzvédelmi Házirend anyagát ismertetni kell:
Munkakör specializált oktatási anyagokat készítünk munkakörönként az Ön munkavállalói számára.
Külön rövidített oktatási anyagot készítünk a létesítmény látogatói számára is, amely csak a számukra esedékes előírásokat tartalmazza.
Az oktatási anyag szakszerű megtartásáról oktatási napló is készül.
A Tűzvédelmi megbízott előzetes megegyezés esetén oktatást is vállal, mely során a Munkavállalókban felmerülő tűzvédelmi kérdésekre is választ ad.
54/2014 (XII. 5.) BM rendelet 132. Fejezetének 282. §-tól 284. §-ig terjedő előírások szerint:
Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv (Továbbiakban TMMK)-val az alábbi határértékeket maghaladó épületeknek kell rendelkeznie:
A határértéket/határértékeket meghaladó épületek átépítése, változtatása esetén a Tűzvédelmi Megbízott lekommunikálja a TMMK frissítését a kivitelező részéről.
283. § (1) A TMMK-t elektronikus vagy nyomtatott formátumban kell elkészíteni, vezetni és az építmény területén kell tartani.
(2) Az építmény használatbavételét követő 5. évben, majd azt követően 5 éves ciklusidővel a tulajdonos köteles felülvizsgáltatni az építmény TMMK-ban foglaltaknak megfelelő kialakítását, állapotát, az alábbiak szerint:
284. § A TMMK-nak tartalmaznia kell:
Ki készítheti el a TMMK-t?
9/2015 (III. 25.) BM rendelet 8. § (3) alapján:
„A Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv készítésére és felülvizsgálatára tűzvédelmi szakértő, vagy tűzvédelmi tervező jogosult.”
Amennyiben szükséges az Ön létesítményéhez, a megfelelő TMMK elkészíttetését a Tűzvédelmi megbízott le fogja kommunikálni a megfelelő referenciával rendelkező személlyel.
Fontos, hogy nem csak elkészíttetni kell az említett dokumentumot, hanem 5 éves ciklusidővel felül kell vizsgáltatni is!
Tűzvédelmi irányítási rendszer üzemeltetése érdekében előírjuk a szükséges kötelezettségeket, erről külön nyilvántartást készítünk, és ezt naprakészen tartjuk.
Ahhoz, hogy egy cégnél megvalósuljon, pontosan mely intézkedés megvalósítása szükséges, szükségünk van egy jogszabálylistára, mely tartalmazza az esedékes intézkedéseket az Ön épületével kapcsolatban.
A Tűzvédelmi Megbízott vállalja a jogszabályok által meghatározott vizsgálatok összegyűjtését, táblázatban való napra készen tartását. Ez alapján bele lehet kalkulálni a vizsgálat díját előre az éves költségvetésbe.
Hívjon minket!
+36 30 279 2408Írjon nekünk!
info@tuzmentesen.huRendelkezésére állunk!
Hétfő - Péntek: 6:00 - 18:00